TÖRTÉNETEK A FEJLŐDÉSRŐL

Interjú

Önök már évtizedek óta a vállalatnál dolgoznak. Milyen döntő mérföldkövek voltak?

Erich Petry: 1970-ben kezdtem a MEISER-nél és a szakképzés után az értékesítésre mentem. Az első kimagasló dolog az új termelőcsarnok megnyitása volt 1984-ben. Egy további csúcspont volt 1990/91-ben az újraegyesítés és azt követően a MEISER telephely kiépítése Oelsnitzben. A különlegesség az volt, hogy mindig vele kellett fejlődni. A kapacitás minden egyes bővítésével hamarosan megint túl kicsik voltunk. Ezért a MEISER-nél minden fázisban sokat kellett tenni. Ebben mindig aktívan részt vettünk és veszünk mai is.

Achim Rivinius: Nagyon korai a kötődésem a MEISER-hez. Gyermekként a MEISER által hegesztett acélhálón tornáztunk. Az akkori kis iparterületeken úgy éreztük magunkat, mint egy kaland-játszótéren. Ezért akkor csaknem logikus volt, hogy a MEISER-hez mentem. Akkoriban 20-an voltunk. Mindenekelőtt a beszerzésen töltött idő hatott rám, ahol megtanultam, hogy a további feldolgozás nyeresége döntően a beszerzési áron múlik. Az első számítógépünk bevezetése 1981-ben különös tapasztalat volt és új lehetőségeket nyitott számunkra a fejlődésünk jobb szervezéséhez. 1985-től a ’90-es évek elejéig az acéleladásban tevékenykedtem. A fejlődés és az új termékek mindig új és érdekes lehetőségeket hoztak elém. A vállalat vezetésének nagy bizalma szabad kezet adott nekem ezen új lehetőségek kihasználására és továbbfejlesztésére.

A járórács az 1970-es és 1980-as években egyre inkább fókuszba került. Hogy történt ez?

Erich Petry: A járórácsok felhasználása számos iparágban emelkedett akkoriban. A németországi versenytársakat is megvizsgáltuk és mertünk átvenni még akkor is, ha még mindig viszonylag kis cég voltunk. A bátorság és a győzni akarás mindig is része volt ennek. Az 1970-s évek végén az értékesítés sokszor folyt kereskedelmi cégeken keresztül, mint például a Teichmann Nürnbergben vagy a Jäger Olpe-ban.

Achim Rivinius: Először helyileg tevékenykedtünk. A vevőink túlnyomórészt lakatosok és acélmunkások voltak. Aztán kitekintettünk a Saar-vidékről – és az első nagy vevőnk a Bayer volt Leverkusenben. 1986-ban állítottuk ki az első katalógusunkat. Akkoriban született meg az ismert MEISER-logó is, a járórács-rombusz. Ehhez laposacélt políroztattam ki és daraboltattam fel, s addig játszottam a darabokkal, amíg megszületett a logó. A járórácsgyártás mellett a kereskedelem és a tovább feldolgozás volt a MEISER másik lába. Időnként ócskavas feldolgozásával is foglalkoztunk.

Az értékteremtési láncot ezután folyamatosan tovább építették. Mik voltak a sarokpontok?

Erich Petry: Már korábban az volt a célunk, hogy a termelés minden egyes folyamatát házon belül kell kialakítani. Így a ’70-es és ’80-as években hasítógépeket és hideghengerlő üzemeket vásároltunk, hogy függetlenek legyünk. Így a kiindulási acélterméktől a kész horganyzott járórácsig minden egy kézben maradt, a mi kezünkben. Így mindig rugalmasak voltunk és a vevőink kívánságait teljesíteni tudtuk. Ez természetesen gyakran nagy beruházásokat jelentett és nagy bizalmat a jövőbe. Valójában bizakodók is voltunk. Az értékteremtésbe való befektetések aztán más piacokat is megnyitottak számunkra, részben teljesen új termékötleteket teremtett.

Achim Rivinius: A járórács volt folyamatosan a fő termékünk, a gyorsan növekvő piac ezt segítette is. Az acélfeldolgozás mindig párhuzamosan futott, azonban abban is segített, hogy változzunk. Az acélkereskedelem egyre jobban fejlődött a járórács üzletág mellett. Világszerte vásároltunk, a termékeket pedig többek között Svájcba és a németországi kereskedelmi partnereinknek értékesítettük tovább. Minden szerződéssel tovább nőttünk.

Mindig érdekeltek minket az új technológiák és a jobb gyártási lehetőségek. Amennyiben szükséges volt egy új gép egy megrendelés hatékonyabb kivitelezéséhez, legtöbbször megtettük a szükséges beruházást.

Önök évet óta formálják a MEISER céget. Mi különbözteti meg a MEISER családi vállalatot a többitől?

Erich Petry: Mindig nagy volt a pénzügyi stabilitás. Ez az egyik alap. Edmund Meiser úr széles látóköre és a döntéshozatalban való szerepe nyújtotta a még biztosabb alapot. Az egymással való személyes kapcsolatot mindig a legmélyebb bizalom és lojalitás jellemezte. Nagyon büszke vagyok a folyamatosan magas minőségre. Fontos minden egyes alkalmazottunk személyes elkötelezettsége.

Achim Rivinius: Mindig, amikor döntést kellett hoznunk, gyorsan tettük. Edmund Meiser úrnak mindig világos elképzelése volt a döntések következményeiről. A Limbachban lévő vidéki telephely is fontos szerepet játszik. A MEISER cég felelősnek érzi magát minden alkalmazottjáért. Ez egy olyan szoros kötődést hoz létre a teljes személyzettel, akik túlnyomórészt a közvetlen környékből származnak. A helyi kötődések, mint kiindulópontok, mindig gondoskodtak a realitásról és a helyes arányérzékről.

Hogyan látják a generációváltást a MEISER-nél?

Erich Petry: Minden nagyon csendben zajlik. De ez nem jelenti azt, hogy nem vitatjuk meg – belsőleg, de tárgyilagosan és célorientáltan. A MEISER nagy előnye a vállalati kultúra, amelyet Edmund Meiser alapított meg és amit a fiainak is továbbad.

Achim Rivinius: Mindenki, aki felelős, respektálja és tartja magát ehhez. A család tagjai és az ügyvezetés nagyon jól harmonizálnak egymással. A szakmai hozzáértés mellett nagyon fontos az emberi és korrekt bánásmód. A vállalat ma olyan nagy, hogy szükség van egy kompetens csapatra, aki mindenről gondoskodik. Edmund Meisernek és fiainak jó érzéke van a vezető alkalmazottak keresésében.

Interjú

Hogyan kezdődött akkoriban minden és miként jöttek az első kapcsolatok a MEISER-rel?

Frank Degenkolb: Mindketten az MLK Plauen cégből jövünk, ami egy 6.000 alkalmazottal bíró üzem. A vagyonügynökség eladta a cég négy részét – a legkisebb rész, 54 ember ment a MEISER-hez. Az első kapcsolatok a MEISER-rel a Kereskedelmi- és Iparkamarán keresztül jöttek létre.

Mikor ismerték meg Edmund Meiser?

Frank Degenkolb: 1990. novemberében volt. Nagyon izgalmas élmény volt. Az akkori cégem műszaki igazgatója, Dr. Degenkolb mondta nekem, menj a MEISER-hez. 5 percen belül el kellett döntenem. Ez volt életem legjobb döntése. De ezt 1990-ben még nem tudhattam.

Dietmar Prätorius: Minket, akik ugyanazon szocialista ideológiából jövünk, hirtelen felruházott Edmund Meiser a bizalmával. Akkoriban igazi úttörőmunkát nyújtottunk – olyan körülmények között, amilyet ma már elképzelni sem tudnánk. Csak egy telefonszámunk volt, amely természetesen állandóan foglaltat jelzett, amitől Edmund Meiser úr mindig bosszús volt. Aztán jött az első mobil, egy hatalmas doboz, amellyel felmentünk Kriechwitz és Plauen között magasra, hogy egyáltalán kapcsolatunk legyen egy hálózathoz. Igen, akkoriban sokat voltunk úton – és hosszan, mert akkoriban itt még nem volt infrastruktúra. Gyakran hajnali 3-kor már Limbach felé tartottunk és csak éjfélkor jöttünk vissza.

A MEISER Gitterroste GmbH & Co KG hamarosan ki tudta szállítani az első járórácsokat. És olyan jól ment minden, hogy az üzem rövid időn belül kicsi lett. Hogyan ment tovább?

Dietmar Prätorius: Először az üres Plauen-i csarnokban építettük fel a járórácsgyártást a régi üzemrészekkel. Az első gépi fölszerelés Limbachból jött. 1991. február 1-én alapították a céget és 1991. május 2-án szállítottuk ki az első termékeket. Azonnal láttuk, hogy az üzem kicsi lesz, és a MEISER-hez hasonló helyet kerestünk vidéken. Az Oelsnitz-i Johannisberg ipari terület akkor kezdett kialakulni és az akkori polgármester Eva-Maria Möbius nagyon sokat fáradozott a MEISER-ért. Nagyon sokat köszönhetünk neki, sajnos 3 évvel ezelőtt rákbetegségben elhunyt.

Frank Degenkolb: Akkoriban havonta 200-250 tonnát gyártottunk. Aztán Oelsnitzben építettünk egy csarnokot, amely havi 600 tonnát tudott. 1994. október 7-én kezdtük meg a gyártást az új csarnokban. Az építkezés ideje alatt természetesen tovább gyártottunk.

Dietmar Prätorius: Ezután több lépésben haladtunk előre. Akkoriban minden gépet itt az üzemben, saját magunk építettünk, mert ez volt az 54 fős törzsgárda know-how-ja, akik akkoriban a MEISER-nél kezdtek. 1997-ben megalapította Ulrich és Wolfgang Meiser az uwM Stahlbearbeitung céget, saját hasítóberendezésekkel és profilgyártó sorokkal a szőlőoszlopok gyártására. 1999-ben jött még hozzá az uwM stancolási technológiája a hegesztett présrácsok gyártásával. Egyidejűleg építettünk egy új, központi irodaépületet.

Hogy áll ma a telephely?

Dietmar Prätorius: Én úgy látom, hogy egyenértékű a Saar-vidéken lévő telephellyel, hasonló számú alkalmazottal és különböző szakterületekkel. Oelsnitzben a lépcsőgyártásra koncentrálunk, ehhez jön még a lemezrácsgyártás és a termékalternatívák, amelyek hozzájárulnak a diverzifikációhoz, mint például a szőlőoszlop.

Melyik piacokat szolgálják ki innen?

Dietmar Prätorius: Tulajdonképpen az értékesítési területek elválasztása egykor sávhatárok mentén történt, Bajorország még Oelsnitzhez tartozik, mi látjuk el Európa keleti területét és Skandináviát. A világpiacot a diverzifikáció alapján osztjuk fel. Már szépen látható, hogy szőlőoszlopot azon borászatoknak szállítunk, akiknek a borát isszuk otthon.

Az ön szempontjából mi különbözteti meg a MEISER-t? Mit tesz a MEISER Vállalat másként?

Dietmar Prätorius: A kérdést legjobban a kezdetekkel tudom megválaszolni. A kapcsolat a Meiser családdal kezdettől fogva formáló volt, legelőször is Edmund Meiser és felesége Ursula Meiser által. Mindkettőnket befogadták a családba és nagy bizalmat kaptunk, amely ajándék volt számunkra és az érték, amit a család képvisel, ami az életünket gazdagítja. Mindig megkaptunk a lehetőséget, hogy döntéseket hozzunk és a saját embereinkkel valósítsuk meg.

Frank Degenkolb: Kölcsönös figyelem és tisztelet volt kezdettől fogva. Edmund Meiser hitt bennünk. Az ő céljai és vállalkozó szelleme folyamatos ösztönzés volt nekünk. Hihetetlen motiváció volt, ami által kibírtuk az óriási terhelést. Edmund Meiser akkoriban nem csak a támogatást nézte, hanem mindig az embereket. Abból az időből nagyon sok negatív példa volt. Végül is az MLK Paulen akkori 6.000 alkalmazottja közül csak 54 ember talált szakmai jövőt, ugyanazok, akik a Meiser-hez mentek. Ma alig 800 ember dolgozik itt. Sosem láttuk a Meiser céget olcsó gyártónak vagy visszaélőnek. Igazi őszinte építkezés volt Oelsnitzben – azzal a céllal, hogy valami maradandót építsenek. Edmund Meiser mindig az embereket tartotta szem előtt.

Együtt tekintenek most vissza a Meiser Vogtland 25 éves sikertörténetére. Mi marad és mit várnak a jövőtől?

Dietmar Prätorius: Bár én már nem dolgozom, de gondolatban még mindig foglalkozom a céggel. A cég szilárd és tartós. Ehhez hozzájárul az egészséges verseny a Saar-vidék és Vogtland között, amelyet mindig támogattak. A mostani méret ideális és a döntéshozatali folyamatok még mindig rövidek.

Frank Degenkolb: Robert Vièl veszi most át a vezetést. A második vezetői szintnek, amely a székhely élén áll, szinte minden tagját itt tanították ki, akár duál képzésben is. Ők még mindannyian fiatalok és ambiciózusak. A székhelynek fontos a diverzifikáció is. A járórács a forgalomnak csak a 60%-át teszi ki, új termékek a jövőben is jönnek hozzá és ezt az arány tovább fogják változtatni.

Degenkolb úr, Ön új feladatokat vesz át. Melyek lesznek ezek?

A bel- és külföldi projektekről fogok gondoskodni a MEISER-nél. Törökországban, Dubai-ban és Dél-Amerikában például új üzemeket építünk és ezeket tovább kell fejleszteni. A gépek természetesen az Oelsnitz-i székhelyről jönnek és mindig is én voltam a felelős a műszaki tervezésért, így ez egy logikus folytatás.

Interjú

A MEISER magyarországi kezdetei az 1970-es évektől indul, és Edmund Meiser üzleti kapcsolatai Horváth Istvánnal, a Dunaferr Dunai Vasmű vezérigazgatójával. Hogyan kell elképzelnünk a kezdeteket?

Az 1970-es években egy reklamációval kezdődött. A Dunaferr zártszelvényt szállított be, amelynek a minőségével Edmund Meiser nem volt megelégedve. Horváth István elutazott Limbachba, a helyzet tisztázására. A rendszerváltás után Edmund Meiser írt a Magyar Kereskedelmi Kamarának, mivel acélra, épületekre, munkavállalókra és horganyzóra volt szüksége a közelben. A levél az én asztalomon landolt, mert én beszéltem németül. A Dunaferr akkoriban acélt szállított be a DEMAG-nak Zweibrückenben, darukhoz. Így minden levél rajtam keresztül ment. Aztán Edmund Meiser meghívta Horváth Istvánt és engem Limbachba, hogy lássuk, milyen elképzelései vannak a MEISER cégnek Magyarországon. Amikor Horváth István és Edmund Meiser újra találkoztak, egyértelmű volt, hogy a Dunaferr a MEISER logikus partnere. Nem a reklamációra emlékeztek, hanem az emberi hasonlóságokra.

1992-ben aztán létrejött a közös vállalkozás Ferroste Kft. néven, Dunaújváros székhellyel. Mi szólt az alapítás mellett?

Minden ott volt: acél, épületek, emberek – csak piac nem volt. A MEISER átfogóan támogatott bennünket az elején. A Keleti blokk összeomlása lehetetlenné tette a piackutatás elvégzését. De piac nélkül hogy kellene a MEISER-nek 6 millió német márkát befektetnie? Tehát a MEISER egy értékesítési irodával akart kezdeni, és 1992. január 27-én megbízott engem az iroda vezetésével. Február 1-én kezdtem a Ferroste ügyvezető igazgatójaként.

Hogyan fejlesztette magát, illetve az üzletet?

1994-ben egy kis csarnokban kezdtünk, járórácsok méretre vágásával és csigalépcsők gyártásával. Minden évben 30-50%-ot gyarapodtunk. 1995-ben aztán megépítettük az első járórácsgyártó csarnokot.

Mivel először még nem volt piac, honnan jöttek a vevők?

Éjjel-nappal kerestem a vevőket. Mondhatni, hogy az autóban aludtam. Felvettem egy értékesítőt és egy titkárnőt. Állandóan úton voltunk, mint egy porszívóügynök, egy mintarácsokkal teli bőrönddel. Kikerestük az Arany Oldalakból a tervező- és projektirodákat és egymás után felkerestük őket. A járórács, főként és leginkább ipari minőségben hiánycikk volt Magyarországon. A MEISER technikai előnye volt a mi előnyünk. Kezdetben csak kis szerződések voltak – néha 10, néha akár 100 négyzetméter. 1996-ban felvettünk még több alkalmazottat, s azon mód kiépítettük a járórácsgyártást.

2003. a következő lépés: a Ferroste 100%-osan MEISER lesz. Miért volt ez fontos a további fejlődés szempontjából?

A Dunaferr és a Ferroste úgymond kinőtték egymást, olyannyira, hogy az már mindkét félnek összeférhetetlen volt. A Dunaferr eladta a részesedését, s egyértelmű volt, hogy mi át akarjuk venni a MEISER nevet. Az új kapacitással tudtunk Romániába, Bulgáriába, Szlovéniába és más Balkáni országokba, valamint Ausztriába is kapcsolatokat kötni és kiépíteni.

Mi a helyzet ma és mit várnak a jövőtől?

Jelenleg Romániában építünk egy saját csarnokot, ott 1,5 millió euró forgalmat értékesítünk. Új kapcsolatok fejlődnek Szlovákiában. 2006 és 2011 között Magyarországon a járórácsgyártási kapacitásunkat új préselősorok kiépítésével növeltük. A termékkínálatunk egyre nagyobb, s a kapacitásunkat folyamatosan hozzá kell igazítanunk. Az új beruházásainkkal minden járórácsot fedett helyen tudunk tárolni. Mindig lépésről lépésre fejlődtünk, s mindig saját erőből, saját eszközökkel. Erre nagyon büszke vagyok.

Önök régóta képviselik a MEISER-t Magyarországon. Mi teszi az Önök szemében a MEISER céget különleges vállalattá?

A MEISER mint anyacég mindig is a példaképünk volt. Gyakran voltam Limbachban, Geib úr volt a mentorom, akitől nagyon sokat tanultam. Nem volt példaképünk és összehasonlítási lehetőségünk Magyarországon. Edmund Meiser kereskedelmileg segített minket, s mindig azzal a céllal, hogy függetlenek legyünk és saját vevőket találjunk. A Ferroste-t sohasem Németország olcsó gyártóhelyének tervezték. Ma úgy néz ki a piacunk, hogy 35%-ban Magyarországon értékesítünk, a maradékot pedig a határos EU-s országokba. A fiam most velem van a vállalatnál, mint cégvezető. Időközben már 100 munkavállalót foglalkoztatunk. 2015-ben első alkalommal átléptük a 10 millió eurós forgalmat. Tulajdonképpen én már nyugdíjban vagyok, de Edmund Meiser úr szeretné, ha még egy-két évet együtt dolgozunk. A MEISER cég azért különleges vállalat, mert dinamikusan fejlődik valamennyi földrészen, továbbá folyamatosan meg tud újulni újabb és újabb innovációval mutat példát a járórács piacon.

Interjú

Különleges viszonya van Edmund Meiser úrhoz?

Mindenképpen. Ő a mentorunk és a példaképünk. A kapcsolat az egész Meiser családhoz nagyon intenzív, és nagyon erős kölcsönös bizalmon alapul. Az Ankarából Kocaeli-re való átköltözést sok megbeszélés előzte meg Edmund, Ulrich és Wolfgang Meiserrel. Egy új üzem nem lehet csak egy további telephely, hanem tükröznie kell a MEISER cég kultúráját és filozófiáját. Ezzel kapcsolatban gyakran folytattam eszmecserét Ulrich Meiserrel, ugyanakkor szabad kezet hagyott nekem. Ez egy sikerkoncepció, amivel hosszú távon lehet gyökeret verni egy országban. Edmund Meiser a fiaival irányt és célt mutat, de szabad kezet adnak nekünk. 

Milyen volt a kezdet a MEISER-nek Törökországban?

2006-ban minden egy török partnerrel kezdődött. A Kartal cég megállapodott Meiser Úrral, hogy egy rácsvágó üzemet hoz létre; elsőként nem független vállalatként, hanem a Kartal vállalatcsoporton belüli cégként. Alig 2 évi közös munka után jött a döntés, hogy független járórácsos cégként kell tovább dolgozni. 2007 végén a koncepció készen állt. Ebben az időben Németországban tanultam és megismertem a Meiser családot. Így kerültem ide és szálltam be a 2007-es alapításba.

Ön igen gyorsan létrehozott egy piacot. Hogyan csinálta?

Törökország akkoriban nem látott igényt a járórácsra, a terméket nem nagyon ismerték és „rács“ alatt mást értettek az emberek. Ezért az első látogatásoknál a termékre, annak előnyeire és felhasználási lehetőségeire kellett felhívnunk a figyelmet. Ez nagyon költséges és időigényes volt. De fokozatosan meggyőztük a vevőket, hogy járórácsot használjanak. Aztán mindenki, aki a mi termékünket egyszer használta, annál is maradt. Így a piac kiépítése nagyon sikeres volt.

Mi a különleges a török piacban?

Sok fejlődési lehetőséggel rendelkező ország vagyunk. Virágzó építőiparunk van, vegyi gyárakat és erőműveket építenek – hatalmas igény van acélszerkezetekre és járórácsokra, különösen hegesztett présrácsokra, mert a présrács még továbbra is nagyon ismeretlen. A török acélgyártók külföldön is nagyon keresettek, nagy szerződések jönnek az egész világról, amelyekben mi gyakran vagyunk partnerek.

Milyen piacokat tudnak megnyitni a MEISER előtt Törökországban?

Alapvetően Törökországban vagyunk illetékesek, valamit a környező országokban, továbbá olyan országokban mint Türkmenisztán és Kazahsztán. Ezekben a régiókban sokat fektetnek be az infrastruktúrába, az olajipar és a vegyipar továbbra is nagy felhasználója a járórácsnak.

A MEISER 2013 óta minden részvényét megtartja. Mennyire fontos ez a továbbiakban?

Ez fontos lépés volt a cég továbbfejlődése tekintetében. A MEISER független vállalatként gyorsabban és könnyebben megvalósíthatja az elképzeléseit. Új infrastruktúrára és új üzemre volt szükségünk, mert olyan gyorsan nőttünk. Ezért nagyon fontos a jövőnk szempontjából az Isztanbulba történő átköltözés. A MEISER-stratégia így gyorsabban átköltöztethető törökországi területünkre.

Mi a helyzet ma és mit várnak a jövőre nézve?

A török piac egészséges és a gazdaság stabilan fejlődik. Biztosan vannak bizonyos bizonytalanságok a közelmúltbeli támadásokkal kapcsolatban. Még Törökország körül is nagy a nyugtalanság pillanatnyilag. Ezért keresünk új utakat, amikor más utak bezárulnak. Pontosan tudjuk, mit tehetünk, és mit nem kellene tennünk. Az aktuális helyzetből kiindulva, új piacokat keresünk és kiértékeljük azokat. Így a cég fejlődésével jó esélyek adódnak, hogy továbbra is sikeresek legyünk. Ez annak is köszönhető, hogy Törökországban is rendszeresen befektetünk a MEISER márkába. Hosszú távú ügyfélkapcsolatokat szeretnénk kiépíteni. Megbízható helyi partnerek vagyunk és mindig az első választás. Ezért igen szép projektekkel bíznak meg bennünket.

 
Segítene az EU-hoz való csatlakozás?

Törökország mindig visszatért Európába. Nagyon jól képzett fiatal embereink, neves egyetemeink és nemzetközi csereprogramunk van. A képzési színvonal is magas. A fiatalság nagyon kíváncsi más kultúrák megismerésére. Így tudnak nemzetközi szakmai sikereket elérni. Éppen a fiataljaink fogják az EU-t gazdagítani.

Ön régóta ismeri a MEISER-t. Ön szerint mi teszi a MEISER-t különleges vállalattá?

A MEISER egy hatalmas cégkultúrával rendelkező családi vállalat. Ezt nagyon méltányolom. Mindig kapcsolatban vagyunk a vezetőséggel, sohasem bonyolult döntést hozni, s nagyon nyitottak és becsületesek egymással. Bíznak bennem, meghallgatnak és megadják a szabadságot a dolgok elvégzésére. Ilyet egyébként ritkán látni. Saját magunknak is fejlődnünk kell a céggel együtt, s a MEISER a telephelyein megadja ennek lehetőségét. A közös munka ilyen fajtája nagyon sikeres.